Részt vettem egy párkapcsolati coaching tréningen, ami sok mindenen elgondolkoztatott és visszaadta a hitemet, hogy egy rossz párkapcsolatot igenis mindig meg lehet menteni. A kérdés csak az, hogy mindketten akarják-e eléggé.
PÁRKAPCSOLAT NAGYSZÜLEINK IDEJÉBEN…
Én az Y generáció gyermeke vagyok, ami esetemben azt jelenti, hogy azt látom, ha egy párkapcsolat nem működik, gyorsan ki kell lépni és keresni kell egy másikat. Irigykedek a nagyszüleimre, hogy ott bizony ez még nem volt divat. Kitartottak egymás mellett az emberek jóban-rosszban és habár sokszor hallottam “Szegény dédmama, milyen erős asszony volt, mennyit szenvedett a dédpapa mellett”, mégis együtt maradtak, felneveltek pár gyereket és tisztességben éltek. Soha nem felejtem el, amikor a nagypapám mesélte, hogy 18 évesen látta meg a nagymamámat először és rögtön tudta, hogy ő lesz az igazi. Szeretetben, elfogadásban éltek életük végéig. Amikor a nagymamám meghalt, a nagypapám teljesen összetört és rá egy hónapra ő is elment. Hát mit nem tudunk mi, ami nemrég még működött?
PÁRKAPCSOLAT ÉS AZ ELVEK: NEKED MIK AZ ELVEID EGY PÁRKAPCSOLATBAN?
Itélkezni senki felett nem szabad, hiszen mindannyian más szülői háttérből jöttünk, más mintáink voltak és más elvek szerint működünk. Megfogalmaztad már valaha magadnak, mik a Te párkapcsolati elveid? És a párodé? Mennyire egyezik a kettő? A jó párkapcsolat mindenképpen megkívánja, hogy nagyjából azonos értékrendű emberek éljenek együtt, hiszen ha az egyik konzervatív, míg a másik imád swinger klubba járni, az úgy nehezen fog működni, de legalábbis sok vitához vezet majd.
PÁRKAPCSOLAT: TE MIT HALLOTTÁL OTTHON A SZÜLEIDTŐL?
Érdekes gondolat az is, hogy párkapcsolatunkat vagy akár annak hiányát meghatározhatják mondatok, melyeket otthon szüleinktől, nagyszüleinktől hallottunk. “Jaj, lányom, egy férfi miatt nem érdemes sírni”, “Addig örülj, amíg nem vagy férjnél” – ismerős? Neked milyen mondatok vannak a fejedben, melyeket a családtól hallottál? Nekem volt egy meghatározó élményem ebben a témában. Fiatal voltam és véletlenül beleléptem a gyümölcstortába, amit anyám a hűtő elé rakott le a földre a spájzban. Apám jól leszidott: “Na mi van, szerelmes vagy?” El lehet képzelni, tudat alatt mit kezdtem el társítani a szerelemhez. Érdemes ezeket átgondolni akkor is, ha nincsen párkapcsolatod és akkor is, ha van, de nem jól működik. Számos tudatalatti programunk fut, ami meghatározza a hétköznapjainkat, általában úgy, hogy fogalmunk sincs erről.
MEGCSALÁS, KILÉPÉS A KAPCSOLATBÓL – EZ A MEGOLDÁS?
Ha szóba kerül nagyszüleink élete, mindig megszólalnak a kétkedők, hogy bizony a szénakazalban is történtek dolgok. Biztosan, de a megcsalás mégsem volt központi téma, mint mostanában. Felgyorsult világban élünk, sok ingerrel és választási lehetőséggel, de ez elég ok-e arra, hogy eldobjuk gyorsan párkapcsolatunkat, megcsaljuk párunkat? A jó hír az, hogy ha – és ez a lényeg – mindkét fél szeretné, egy éppen rosszul működő párkapcsolatot vagy házasságot is meg lehet menteni! Csak ahhoz sokkal jobban meg kell ismerni önmagunkat – elveinket, igényeinket és mozgatórugónkat és a másikét is, hogy utána úgy oda tudjunk figyelni a másikra, ahogy neki van erre szüksége.
MIKOR KÉRDEZTED MEG UTOLJÁRA A PÁRODTÓL, HOGY NEKI ÉPPEN MIRE VAN SZÜKSÉGE AHHOZ, HOGY BOLDOG LEGYEN?
A jó párkapcsolat alapja, hogy dolgozz magadon. Ne a másikat hibáztasd, ne mindig a másik legyen a hülye, hanem magadnak is tedd fel a kérdést, TE mit rontottál el, Te mit csinálhatnál másképp. Ahogy Te változol, a párkapcsolatod és egyéb kapcsolataid is változni fognak. A másik fontos dolog, hogy odafigyelj a másikra. Ne akard helyette tudni, hogy ő mire vágyik! Mesélek egy példát. Kiköltöztem Új-Zélandra pár éve a volt párommal, hogy ott új életet kezdjünk. Sajnos mindkettőnknél másképp sült el a dolog – ő tovább akart menni Ausztráliába, én pedig leginkább haza, mert iszonyú honvágyam volt. Az elején ez konfliktushoz vezetett, majd homokba dugtuk a fejünket és nem beszéltünk róla, mintha ez a probléma nem is létezne. A kapcsolat természetesen egy idő után véget ért, a Sors iróniája,hogy épp akkor, amikor mindketten hazaköltöztünk.
A lényeg: a jó párkapcsolat csak rajtatok múlik, viszont sokat kell tenni érte! Nem kell ettől megijedni, nincs is annál izgalmasabb, mint felfedezni önmagadat és a párodat.
Boldog párkapcsolatot és házasságot kívánok Mindenkinek!