Vannak szerencsés emberek, akik már fiatalon tudják, mihez szeretnének kezdeni az életükkel. Én sose tartoztam közéjük. Tanultam valamit, ami nagyjából érdekelt, majd évekig csak sodródtam, keresve önmagamat. De amiben mindig is jó voltam, az az újrakezdés. Most 35 éves vagyok és végre tudom, mit szeretnék kezdeni az életemmel. Késő? Soha!
Tegnap láttam újra a Kaliforniai Álom című filmet, ami számomra leginkább arról szólt, hogy mennyire fontosak számunkra az álmaink, mennyire az viszi előre az embert, hogy megvalósítsa önmagát. Persze csak akkor, ha tudja, mit akar. És ha vannak álmai. Én sose tudtam igazán, mi szeretnék lenni. Tizenévesen kitaláltam, hogy jó lenne TV sztárnak lenni és TV-ben szerepelni, ezért elmentem kommunikációt tanulni, aminek így utólag túl sok értelme nem volt. Persze nem lettem sztár, cserébe elmentem dolgozni egy utazási irodába, mivel szerettem utazni. Aztán évekig csak sodródtam, sehol se volt jó igazán, mert nem az “enyém” volt. Nem tudom, ismeritek-e azt az érzést, amikor annyira vágysz arra, hogy a megfelelő helyre kerülj, hogy létrehozz valamit, ami a Tiéd, amivel legalább kicsit nyomot hagysz. Cserébe marad a taposómalom, a frusztráló feladatok, a monoton hétköznapok, a “kell” és a “muszáj” és a kérdés, mihez kezdjek magammal?
Én 34 évesen kezdtem meg az első bátortalan lépéseket ahhoz, hogy egyszer azt csinálhassam, amit szeretek. Elkezdtem blogot írni és life coaching, pszichológia oktatást nézegetni. Sokáig csak nézegettem, néha elhatároztam, hogy belevágok, aztán lebeszéltem magamat róla. Érdekes, hogy mennyire fél az ember valóra váltani az álmait. Félünk attól, hogy kudarcot vallunk és attól is, hogy sikerül. És hát persze itt van a kor. 34 évesen kezdjen az ember váltani, 180 fokos fordulatot venni? Hiszen elméletileg ez az a kor, amikor már épp gyereket kellene nevelnem, nem pedig új karriert építeni. Ilyenkor van az, hogy az ember elkezd számolni… Ha most elkezdek egy egyetemet, nagyjából 40 évesen tudok elkezdeni dolgozni egy új szakmában. Ez ijesztő. De ha el se kezdem, akkor feladom az álmaimat. Ez pedig még ijesztőbb.
Úgyhogy én úgy döntöttem, belevágok. Elvégeztem egy life coaching tanfolyamot, sok embert coacholtam és végre azt érzem, hogy megérkeztem, jó úton haladok. 2,5 éves multis munka után úgy döntöttem, hogy hátat fordítok az eddigi életemben és belevágom a fejszémet egy sokkal nagyobb dologba, az önmegvalósításba. Az újrakezdés küzdelmes dolog, de megéri. Mert az Élet olyan hosszú még és soha nem késő. Sem nekem, sem Neked
Kedves Ági! Ezt a cikket, mintha nekem írtad volna! Pont ezek a kérdések foglalkoztatnak a továbbtanulással kapcsolatban! Félek, hogy nem vesznek fel, de attól is, ha igen. Na és a kor! 4 éves képzésre jelentkeztem, és tényleg közel 40 éves leszek, mire végzek! Nagyon ijesztő, bár az is az csalódottsággal töltene el, ha meg sem próbálhatnám! Jó érzés, hogy ezzel nem vagyok egyedül! Már ettől könnyebb, és a bizonytalanság is csökken! Köszönöm! 🙂